Nemzetközi Ifjúsági Balett Egyesület

A Nemzetközi Ifjúsági balett Egyesület azzal a céllal alakult meg 2005. augusztus 5-én, hogy fórumot teremthessen minden, olyan balett és tánc eseménynek, ami kifejezetten a fiatal táncművész növendékeket és pályakezdő művészeket támogatja, és segíti fejlődésüket a szakmán belül. Nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni a nemzetközi kapcsolatok megteremtésére a táncosok, mesterek, koreográfusok között. Feladatunknak érezzük azt is , hogy figyelemmel kísérjük az iskolákból frissen végzett növendékek útját, lehetőségeiket az elhelyezkedésre és segítséget nyújtani a számukra ebben az útkeresésben. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy azt a kapcsolatot, ami az iskolák, és az együttes vezetők között van, tovább erősítsük, de még inkább szorgalmazzuk, hogy az egyéni ismeretség létrejöjjön. Ennek érdekében szervezünk nemzetközi ifjúsági balett és kortárstánc versenyt immáron 2. alkalommal.

Ezzel igyekszünk lehetőséget teremteni arra, hogy felmérhessék tudásszintjüket, megmutathassák magukat a szakma jeles képviselőinek bízva abban, hogy később akár szerződéshez juthatnak.

Rendezvényeink a fent említett célokat szolgálják, és ehhez igyekszünk mindig a lehető legjobb körülményt megteremteni.